2017. május 1., hétfő

Helyzetjelentés (2017.04.22-i hivatkozása) *** Nemzetbiztonsági és Nemzetközi Terrorizmusra való FIGYELMEZTETÉS

Az alábbi cikk COBRA legutolsó helyzetjelentésében volt az egyik hivatkozás. Ebből is látszódik, hogy egyre több titokra derül fény és lassan már nem lesz olyan hely, ahová el tudnak majd bújni, mert a Fény megmutat mindent… Ez is egy olyan figyelmeztetés, hogy azok a döntéshozók, akik támogatják ezt a jövőben, amikor a felelősségre vonás elkezdődik, ne mondhassák azt, hogy én nem tudtam…

Fordította: Takács Anikó

2017. április 11., kedd
SÜRGŐS! Nemzetbiztonsági és Nemzetközi Terrorizmusra való FIGYELMEZTETÉS
Jelen információt egy olvasónk küldte azzal a kéréssel, hogy juttassuk el olvasóinkhoz. Amennyiben szeretnének Önök is közreműködni, használják ezt az írást, mint egy útmutatót annak céljából, hogy eljuttassák saját leveleiket lakóhelyükön a megfelelő egyénekhez, beleértve ebbe Washington DC-t is. Jelen információkat azért közöljük, mert személyesen is ismerünk olyan embereket, akik ezen fegyverek általi bántalmazás, gyilkosság áldozatául estek. Az alábbi jelentés VALÓS TÉNYEKET tár fel.
Sürgős Nemzetbiztonsági és Nemzetközi Terrorizmusra való Figyelmeztetés
Tisztelt Hölgyem/Uram,
Kérem, olvassa el figyelmesen a következő jelentést, mivel cselekvést igényel az Ön részéről, a jövőben pedig jogi következményekkel is járhat az Ön és hivatalára nézve.
Azzal a céllal írok Önnek, hogy egy, az emberi jogokat magas fokon érintő visszaélésről, illetve a világ összes országában élő civil lakosságot megcélzó szisztematikus fizikai támadásokról tájékoztassam, melyeket modern elektromágneses fegyverekkel és idegfegyverekkel, gyakorta nem megállapodáson alapuló implantátumokkal, valamint titkon alkalmazott nanotechnológiával kombinálva.
Ami ezeket a fegyvereket különösképpen veszélyessé és pusztítóvá teszi a társadalmak számára, hogy rejtve működnek. Kihasználva az elektromágneses hullámok azon tulajdonságát, miszerint az emberi érzékszervek számára észrevétlenül terjednek, valamint, hogy képesek a falakon is áthatolni, ezen fegyverek alkalmassá válnak az emberi élet kioltására, a tettesek pedig nyomtalanul eltűnhetnek.
A bűntettek módszeres és alattomos mivoltát, illetve a világon mindenhol felfedezhető feltűnő hasonlóságokat tekintetbe véve, elmondható, hogy ez egy globális szintű program, melyet a nemzetközi katonai-titkosszolgálati komplexum működtet, szándékosan követnek el csonkításokat, kínzásokat, szisztematikus leigázásokat, és a népesség egyes részeit érintő csendes népirtásokat. Mindezek az emberiség ellen elkövetett bűncselekményekhez, valamint egy globális haláltábor programhoz vezetnek.
Azzal a céllal írok Önnek, hogy hivatalosan is felkérjem a törvényen alapuló kötelezettségét teljesítve, indítson vizsgálatot az emberiség ellen elkövetett bűntények ügyében, védje meg a civil lakosságot a terrorista tettektől, tolmácsolja a nemzeti fontosságú problémákat a kormánya felé, és támogassa az emberi jogokat, vagy továbbítsa ezt az üzenetet a felelős hivataloknak, és Ön pedig minden rendelkezésre álló eszközt használjon fel annak érdekében, hogy az összes áldozat esete ki legyen vizsgálva, és ezek a magas fokú bűncselekmények le legyenek az Ön hazájában állítva 2017. június 1-jéig.
Az ezen levél válaszául szolgáló intézkedések figyelemmel lesznek kísérve a következő hónapokban, és amennyiben az derülne ki, hogy Ön e jelentés figyelmen kívül hagyását választja és nem cselekszik a kötelezettségeinek megfelelően, hogy megállítsa ezeket a bűntetteket, és támogassa az áldozatokat, felelősségre vonhatják például hivatali kötelességszegés, hűtlen kezelés, gondatlanság, összeesküvés, emberiség ellen elkövetett bűncselekményben való részvétel, vagy hazaárulás, illetve az Ön hazájában működő jogrendszerben érvényes azonos típusú vétkek vádjával.
Az áldozatok ellen elkövetett támadásokat mobil irányítású energiafegyver egységekből, vagy éppen telekommunikációs infrastruktúrákból, például mobiltornyokból, és műholdas rendszerekből indítják. Ez egy teljes fegyver rendszer, melyet titokban építettek ki a világon mindenhol. E rendszer napjainkban teljes gőzerővel működik az egész világon, ártatlan áldozatok millióinak életét tönkretéve, valamint teljes nemzeteket felforgatva titokban. Egyéni áldozatokat a nemzeti kémhálózatok üldözik és zaklatják, folyamatosan körbe vannak véve elkövetőkkel, és módszeresen kínozzák őket elektromágneses, valamint ultrahang fegyverekkel nyilvános helyeken ugyanúgy, mint az otthonukban.
A támadásoknál kihasználják azt a tényt, hogy az elektromágneses fegyverek sugárzása hangtalan, láthatatlan, és áthatol az épületek falain, így az áldozatokat bárhol ostrom alatt lehet tartani, anélkül, hogy az elkövetők nyomokat hagynának maguk után. Ily módon az áldozatok köré ügyesen egyéni koncentrációs tábort építenek ki a titkosszolgálatok, a jogérvényesítés korrupt képviselői, valamint az ő bűnhálózatuk.

Ezeket a műveleteket célzott rágalmazási kampányok, beszivárgás, valamint az áldozat életének minden területét érintő felforgatás kíséri, beleértve ebbe az áldozatok társadalmi köreit, családját, munkahelyét, és legfőképp az egészségügyi ellátását. Az ügynökök titokban behatolnak az áldozatok otthonaiba, megrongálják a vagyontárgyaikat, közvetlenül, vagy a távolból irányítva szabotálják a számítógépes felszereléseiket, mérgezik az élelmiszereiket, valamint zaklatási kampányt folytatnak annak érdekében, hogy megbomlasszák az áldozatok pszichikai egyensúlyát, így végül öngyilkosságba kergetik, vagy meggyilkolják őket.
Az elektromágneses és idegfegyverek olyan képességekkel rendelkeznek, melyek felülmúlnak mindent, amit ezidáig a világon megtapasztalhattunk fegyvertechnológia tekintetében. Azon tulajdonságuk következtében, hogy a biológiai folyamatokat, belső szerveket és az emberi idegrendszert, valamint még a neurológiai folyamatokat is képesek megtámadni és manipulálni, ezek az eszközök az emberiség által kifejlesztett legveszélyesebb fegyvereknek tekinthetők.
Az emberekre gyakorolt hatásuk pusztító, mivel e fegyverek képesek különféle betegségeket leutánozni, fájdalmakat idéznek elő, károsítják a szerveket és az emberi agyat, stroke-ot, szívrohamot, illetve halált is képesek okozni. A leggyakrabban előforduló ártó szándékú támadási forma a DNS károsítás, illetve a daganatok előidézése, végezetül a rák. A női petesejtekben okozott DNS károsítás megváltoztatja a mitokondriális DNS-t, és ily módon károsítja az összes jövőbeli generációt is. Ezáltal, ezek a fegyverrendszereken keresztül irányított műveletek fenyegetést jelentenek magára az emberiség jövőjére.
E fegyverek egy másik álnok jellemzője, hogy felhasználhatóak az emberi test funkcióinak, mozgásának, viselkedésének, és még a gondolkodási folyamatainak károsítására, megváltoztatására, irányítására is, gyakran anélkül, hogy erre az áldozat rájönne. Így felhasználható arra, hogy felforgassa az emberi törekvések minden aspektusának működését, a személyes kapcsolatoktól kezdődően, az üzleti törekvéseken át, a demokratikus folyamatokig, illetve az egyes államok nemzetbiztonsági infrastruktúrájáig.
A mobil irányítású energia fegyverek mindenféle méretben léteznek, és különféle képességekkel rendelkeznek. Közeli birtokon, autókban, drónokon, repülőgépeken, és még a nemzeti infrastruktúrák egyes részein is elrejtik őket az elkövetők. A kémhálózatok ügynökei táskákban, hátizsákokban hordják magukkal a fegyvereket. Ezek a titkos fegyverrendszerek teljes mértékben integráltak és központilag irányítják őket. Azon áldozatok, akik más országokba menekültek, felfedezték, hogy az ellenük bevetett támadások előírásai mindenhova követik őket, és a helyi kém és jogérvényesítési rendszerek közreműködésével folytatódnak függetlenül attól melyik országban tartózkodnak.
Ami a titkosítás alól feloldott dokumentumokból megállapítható, hogy az ostrom csapatok szervezeti mátrixa a halálosztagokra használt protokollt követik, melyeket olyan kiterjedt titkosszolgálati ügynökségek vezetnek, mint például a Vietnámban, és a dél-amerikai országokban működők. Kiemelkedően fontos a nemzetbiztonság részéről, hogy megállítsák ezt a terrorizmust és leállítsák azok finanszírozását, valamint a rendszereket, melyek lehetővé teszik az elterjedésüket.
A fegyver technológia maga nagyon régóta jelentős mértékben titkosítva van. Mindezek ellenére számtalan közismert eset létezik a világon, amikor is ezeket a fegyvereket éveken keresztül alkalmazták bizonyos személyeken azzal a szándékkal, hogy megfélemlítsék, megkínozzák, megnyomorítsák, vagy megöljék őket. Azon áldozatok vallomásaiból, akik közül sokan megosztották helyzetüket online blogokon és közösségi médiákon keresztül, valamint a nyilvánosan ismert szabadalmakból és feloldott dokumentumokból tudunk ezen fegyverek pusztító hatásairól, és a világ minden táján elkövetett bűnök megdöbbentő méretéről.
Kérem, segítsen nekünk megállítani ezt a csendesen zajló globális Holokausztot!

3 megjegyzés:

  1. Fecskés Tibor2017. május 1. 22:00

    Azt szeretném tudni hogy a COBRA az egy személy vagy egy csoport vagy intézmény e?Ha személy és földönkivüli akkor miért nem fedi fel magát?Legalább fénykép formájában,a hitelesség végett...Sajnos az emberek szkeptikussak ilyen dolgok terén és nehéz bizonyitékok nélkül elhitetni velük a hitelességét.Köszönöm a fényt a reményt hogy a viágunk még lehet pozitiv energiákkal teljes....Egy hű követő!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. COBRA egy személy, egy közvetítő az Ellenálási Mozgalomban. A hitelesség ne mazon műlik, hogy látunk-e valakit vagy sem. Sokszor még azt sem hiszik el, amit látnak. Most ezekben az időkben egyébként sem lenne ésszerű és biztonságos felfedni magát. A hitelességet érezni fogja az, akinek kell... a többieket meg senki sem akarja meggyőzni... annak a világnak vége :)

      Törlés
  2. Itt gyakorlatilag arról van szó te legyél süket és vak te ne tudj s emitt mert könnyebben megy a meg fosztás a ki végzésed ez a Német szellem tettszik nem tettszik....

    VálaszTörlés