2016. október 10., hétfő

Fontos helyzetjelentés

(Fordította: Rácz Anita)

Az alábbi beszámolóban elhangzó információk egyes részei bonyolultnak tűnhetnek és felzaklathatnak egyes embereket, de mindezek ellenére meg kell, hogy osszam.
A chimera csoport eltávolítása folytatódik. Miután a chimera megnyitotta a háborús frontot a Naprendszeren belül, a Fényerők a plazmasíkon sok területet elveszítettek szerte a Naprendszerben és a plejádi flottának szinte teljes visszavonulót kellett fújnia.
Ezen területek közül sikerült néhányat visszaszerezni az elmúlt napokban és a plejádiak visszatérnek.
Az ellenállás korábban nem tudott arról, hogy a fizikia biochipeket nem távolították el teljesen. A biochipek bizonyos alkotórésze elkerülte az Ellenállás összes fejlett felderítésének és az eltávolító technológiáknak a figyelmét, de sajnos minden ember még mindig legalább három ilyen biochippel rendelkezik. Ez a három biochip jelenti a három fő plazma implantátum fizikai rögzítési pontját, amelyek a homloklebenyben és a köldök fölött találhatók.
(Korábban itt olvashattunk a biochipekről:
https://www.facebook.com/groups/421432088019829/permalink/568410696655300/ - megjegyzem, az Esemény bekövetkeztének szempontjából ez a körülmény másodlagos, tekintettel arra, hogy "a chipek célja az átlaglakosság nyomon követése, elmekontrollja és a pozitív földönkívüliekkel való kapcsolatfelvétel megakadályozása volt." Ez kb. annyit jelent, hogy ha lekapcsolják a cabalt, nem lesz jelentősége a chipeknek. Ez olyan, mint amikor a villanypásztorban nincs áram, akkor az csak egy darab drót. Ha lekapcsolják az "energiaforrást" - jelen esetben a cabalt - elveszíti az "eszköz" a funkcióját. - a szerk.)
A homloklebenyben lévő biochipek mindkét szem látóidegéhez kapcsolódnak és mesterséges idegpályákon keresztül csatlakoznak az agy hallókérgéhez. Folyamatos audió-videó adatáramot küldenek a chimera csoport fő számítógépének bármiről, amit látunk és hallunk. Ez a számítógép a plazma toplet bombák retorziós mechanizmusán keresztül folyamatosan ellenőrzi a felszíni lakosság tevékenységét és megakadályozza, hogy kapcsolatot tudjanak teremteni az agarthai hálózattal és/vagy a Fény földönkívüli lényeivel
A köldök fölött lévő biochipek hatékonyan irányítják a felszíni lakosság viselkedését, elektromos árammal működő biofeedback hurok technikával.

A biochipek aktivitása a plazma skaláris támadások során növekszik, ráadásul konfliktusokat teremtenek és csökkentik az emberek rezgésszintjét.
Néhány agarthai és titkos űrprogramon belüli csoportot is megfertőztek ezekkel a biochipekkel. Másrészről, azok a fajok, akik teljes mértékben elsajátították a fizikai-éteri sík közötti testáthelyezések képességét (az Ellenállás tagjai,a plejádiak, a szíriusziak, az arktúrusziak és a pozitív andromédaiak), teljesen mentesek ezektől a biochipektől.
Ahogy arról már korábban is írtam, ezeket a biochipeket a chimera csoport parancsára a náci koncentrációs táborokban fejlesztették ki a II. világháborúban, hogy így tartsák fenn a bolygó karantén státuszát és a felszíni lakosság ellenőrzését.
A Siemens vállalat nyújtotta a technológiai szakértelmet a chipek fejlesztéséhez:
A II. világháborút követően hatékonyan terjesztették az emberek között, oltásokban elhelyezve a WHO világméretű oltásprogramjainak keretein belül.
Hatalmas technológiai korszerűsítés történt a biochipek terén 1979 és 1984 között, majd 1996 és 1999 között. 2009 végén újabb korszerűsítés volt és az új oltásokba 2009 óta újabb, erősebb fajtájú biochipeket helyeztek el.
Bár az Ellenállásnak sikerült lekapcsolni és eltávolítani a biochipek áramkörének legtöbb alkotóelemét, de az egyiket 2016. szeptember 1-ig nem vették észre, csak amikor a chimera egyidejűleg aktiválta őket az egész felszíni lakosság és a titkos űrprogramok legtöbb frakciójának körében. Az Ellenállás jelenleg egy olyan technológia kifejlesztésén dolgozik, amellyel eltávolíthatják ezeknek a biochipeknek a még megmaradt részeit.
A chimera azt is elrendelte a még megmaradt drakonida kegyenceinek, hogy aktiválják az összes fennmaradt skaláris plazma fegyvert, amiket a drakonidák titokban helyeztek el a Föld körüli alacsony pályán keringő műholdak többségében. Jelenleg ezek a skaláris plazmasugarak teljes körűen támadják a bolygó felszínén élő legfelébredettebb Fényharcosokat és Fénymunkásokat. Az Ellenállás és a plejádi flotta még nem tudja leállítani ezeket a fegyvereket, mivel plazma toplet bombákkal vannak levédve.

2001 óta a chimera a régi náci kapcsolatait is felhasználja Németországban arra, hogy föld alatti bázisokat építsenek, ahova a cabal személyzetét tervezik evakuálni. Ezek közül a bázisok közül néhányat arra is felhasználnak, hogy ott szállásolják el a legerőszakosabb "menekülteket", akik a migrációs hullámmal érkeztek Európába és azt tervezik, hogy elengedik őket abban a globális konfliktusban, amit reményeik szerint ki fognak robbantani.
Az Ellenállásnak teljes ellenőrzése van a kialakult helyzet fölött, mivel a föld alatti világ az otthonuk és rendelkeznek azokkal a forrásokkal, melyekkel meg tudják akadályozni, hogy ebből bármi megtörténjen. A sötét erők soha nem fogják tudni használni ezeket a bázisokat és nem fogják tudni szabadon engedni ezeket a "menekülteket".
Ha kíváncsiak vagytok a cabal ezen terveire, itt olvashatjátok egy részben megbízható tanú első kézből származó írását:
Nem azért adtam meg a fenti linket, hogy félelmet keltsek, hanem hogy okuljatok belőle és legyetek teljes tudatában annak, hogy ezek a tervek NEM fognak sikerülni.
Ami Oroszország és az Egyesült Államok közötti feszültség jelenlegi fokozódását illeti, Putyin kapott egy taktikai tervet a plejádiaktól arra vonatkozólag, hogy hogyan lehet elkerülni a globális háborút.
Ahogy azt az űrhajós, Edgar Mitchell e-mailben megírta John Podesta-nak, Hillary Clinton elnökválasztási kampányfőnökének, a pozitív földönkívüliek NEM fogják megengedni, hogy globális konfliktus történjen:
Az Ellenállás komplexitás-hullám elemzése azt jósolja, hogy 65% a valószínűsége annak, hogy Hillary Clinton nyeri a választást.
A globális pénzügyi rendszer még NEM ÁLL az összeomlás szélén, mint ahogy ezen az oldalon jelzik tévesen (A cikk megjelenésekor Cobra is és mi is 70 USD körüli értéket láthattunk ezen a weboldalon, ennyi volt a különbség az arany árában, ami nem mutatott valós képet, hiszen a Sanghaji Aranytőzsde zárva volt. - a szerk.):
A nyugati és keleti ezüst/arany árak között lévő hatalmas árkülönbség annak a ténynek köszönhető, hogy a cabal kihasználta a kínai nemzeti ünnep időpontját, hogy mesterségesen csökkentse az arany árát. Ez az ünnep Kínában az úgynevezett Golden Week (Arany Hét), és a cabal egyszerűen nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy letörje az arany árát a Golden Week kellős közepén:
A Shanghai Gold Exchange (Sanghaji Aranytőzsde) zárva volt az ünnepek alatt, és csak holnap nyit ki újra. Miután újra megnyílik, a keleti/nyugati arany és ezüst ára várhatóan átrendeződik (a fordítás pillanatában már nyitva volt a tőzsde és 7 USD körül mozgott az arany árak közötti különbség - a szerk):

Hogy pozitívabb dolgokról is szót ejtsünk, sok témát illetően jelenik meg rengeteg részleges közzététel a fősodratú médiában.
A Föld bolygó karantén státusza:
Lehetséges mikroszkópikus élet a Naprendszerünkben:
Földszerű bolygó a Proxima Centauri rendszerben:
Meg tudom erősíteni a saját földönkívüli forrásaimtól, hogy létezik egy "vizes" bolygó a Proxima / Alpha Centauri rendszerben, amely bővelkedik pozitív életformákban.
Több bizonyíték van arra, hogy Dyson-gömb van a KIC 8462852-es jelű csillag körül:
(A Dyson-gömbökről kicsit bővebben ebben a bejegyzésben olvashatunk: https://hu.wikipedia.org/wiki/Fermi-paradoxon - ami utal arra is, hogy a Kardasev-skála teljesen logikus felvetés, hiszen egyértelmű, hogy magasan fejlett civilizációk nyilván nem kőolaj alapú energiát használnak. Még bővebben itt olvashatunk erről: http://galaktika.hu/kardasev-skala-civilizacios-fokozatok-emberitol-az-isteniig/ - a szerk.)
Találtak egy másik csillagot is potenciális Dyson-gömbbel:
Vannak arra tervek, hogy az emberiség visszatér a Holdra:
a Marsra:
és szerte a Naprendszerbe:
és hogy elérjük a csillagokat:
Bizonyos TV műsorokban sokkal több közzétételről szóló információ látható, mint ahogy azt sokan el tudnák képzelni:
És végül, ha esetleg frusztrálva éreznétek magatokat amiatt, hogy ez az egész túl sokáig tart, talán tehetnétek valamilyen pozitív dolgot. Itt látható egy briliáns ötlet arra, hogy csupán egy ember mire képes:
Ha vezettetést érzel, támogathatod ezt a projektet, amely élelemmel látja el az éhezőket:
A Fény győzelme! 

7 megjegyzés:

  1. http://prepareforchange.net/2016/10/12/invitation-to-the-thunder-dragon-meditation-friday-october-14th/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen! (y) :) És közben elkészült a magyar nyelvű bejegyzés is erről: http://2012portal-hungary.blogspot.hu/2016/10/mennydorgo-sarkany-meditacio.html

      Törlés
  2. Visszaolvasva és visszagondolva a Cobra által mondott dolgokra az elmúlt egy év távlatában,ez az ember össze-vissza beszél. Ordító ellentmondások vannak a meséiben....Sőt...

    VálaszTörlés
  3. Kérlek fejtsd ki bővebben, mert az emberek az igazságot szeretnék tudni, nem a névtelen bekiabálásokat.

    VálaszTörlés
  4. Bízom benne,hogy hétvégén lesz időm,de ha nem,valahogy megoldom,hogy összeszedjek néhány általam látott ellentmondást. Egyébként nem kiabáltak,de mindegy....A másik,hogy alapvetően neked sincs neved....Nem hinném,hogy ez a név szerepelne a személyidben. Javaslom az arroganciából is vegyél vissza.... köze nincs ahhoz amit Cobra hírdet. Tudod már előre látom,hogy a vége az lesz,hogy csak a Te igazságos létezik,akármilyen érvet is írok....De legyen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Névtelen! A kezdetektől figyelem Cobrát és mi együtt dolgozunk egy "projekten". Nekem ez a küldetésem és talán megbocsátható, ha nem a személyiben használatos nevemet használom. Nem az "én" igazságom a lényeg és nem is az érvek, hanem a tények. Több ezer ember dolgozik egy ügyön, ahol egy kicsi hiba is végzetes lehet, és senki sem ragaszkodik a saját igazságához, mert egységre törekszik és egy magasabb cél lebeg a szemük előtt. Ezeket szeretnék tudni és érezni az emberek, hogyan fejlődhetnek és szabadulhatnak meg a negatív "programoktól" és hogyan segíthetnének egy szebb és jobb jövő megeremtésében... mindannyiunknak és nem a kétkedés, a megosztottság, a homályos megfogalmazások, "odavetett" mondatokra, mint az "ordító ellentmondások" és az "össze-vissza beszél" gondolatokra, - tények nélkül, ami újfent csak a félelmet és a káoszt szolgálja, a manipulálást és nem a tiszta egyenes beszédet. Szóból ért az ember. Ha Te ezt arroganciának érzed, akkor elnézést kérek Tőled.

      Törlés