2016. június 13., hétfő

A Szeretet... - Szerkesztőink tollából

A múlt héten a Fény fontosságáról írtam, és úgy gondoltam nem lenne jogos, ha a „párjáról” megfeledkeznék. Igen Ő az, a Szeretet… 
Mert amikor például meditálunk, az Univerzum legerősebb energiájával dolgozunk, a Szeretettel. Éppen ezért nagyon nem mindegy, hogyan is viszonyulunk hozzá. Tudunk rendesen szeretni? Adunk, kapunk elég szeretetet? Tudjuk magunkat szeretni??? 
Higgyük el, nagyon fontos kérdések ezek. Mert ha valaki történetesen önmagát sem képes megfelelően szeretni, akkor hogyan is várhatjuk el ettől az embertől, hogy szeressen bárkit is. Bizony, a Szeretet „stációját” mindig magunkon kell kezdeni. Képzeljük el azt az embert, aki állandóan elégedetlen önmagával. Mert már megint hogy áll a hajam, tiszta táskás a szemem, a hasam már megint kinyomja a ruhát, az a pattanás milyen jó, hogy pont odanőtt, stb… 
Na megnyugodhat mindenki, ez az ember másokkal is pont ugyanilyen kritikus. Egy szikrával sem jobb. Elvárható tőle, hogy adjon, vagy fogadjon tiszta szívű szeretetet? Hát sajnos nem. És most tegyük a szívünkre a kezünket. Hányszor kezdjük úgy a napjainkat mikor belenézünk a tükörbe, hogy szeretetteljesen elmosolyodunk, elégedetten végigsimítjuk az arcunkat, belekacsintunk önmagunk arcképébe és talán még meg is jegyezzük, hogy milyen jól nézünk ki. Miért nem ezt tesszük? (Tisztelet a kivételnek.) Pedig higgyétek el, óriási jelentősége van. (Tapasztalatból mondom ám!) Más lesz a kisugárzásunk, a megítélésünk, és másképp fognak viszonyulni hozzánk. Egy idő múlva sokkal kedvesebben mosolygunk, meglátjuk az élet legapróbb szépségeit és örömeit, tudunk majd szívből kacagni, és sokkal, de sokkal pozitívabbá válunk. És ezek után vesszük észre a legfontosabb változást, mennyivel jobban tudunk szeretni másokat… 
Sokszor bizony nagyon nagy öröm felfedezni önmagunkban a Szeretetet. És nem baj, ha ekkor elsírjuk magunkat. Az örömkönnyek mindig csiszolt gyémántok… 
Tanuljuk meg szeretni magunkat és a Világot, és a Világ is aképpen fog szeretni minket.

Írta: Matus Imre




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése